Papp András prózája pontos, mint a kihegyezett lúdtoll, amellyel történetekké írja a világát. Fülel és szemügyre vesz, odahallgat, üldögélve, néha meg-megállva, körbe-körbejárva, útközben. Megfigyel minden testhelyzetben. Madarakat, tájakat, fürdőmedencéket. Vidékeket, embereket kívül, de leginkább belül. Mondatai nem szélsebesek, hanem megfontoltak, mint a lassúbb folyású vizek emlékeket, kincseket hordanak és raknak le. Olykor szemétnek látszó tárgyakat görgetnek, de a jó próza fontos alkotóeleme az a kevéssé nemes hordalék, amely nélkül hiányos lenne a világ.