A novellában, drámában, mesében és az esszé műfajban kiválót alkotó szerző először mérettetik meg önálló verseskötettel. A széjjelszórt versek alcím hitelesen árulkodik arról, hogy Lukáts Jánosnak a költészet egy mindenek mögötti, alkalmanként fel-feltörő forrása nemcsak életművének, hanem életének is. E versek épphogy nem egyfajta alkati szétszórtságot, hanem egy igen erős önfegyelmezést, a költészetben metrumban, rímben, versdramaturgiában szinte mértani-geometriai pontosságot mutatnak fel. Lukáts János is a Ginsberg-utáni Üvöltés-nemzedékhez és a Jan Palach-i önpusztító etikum generációjához tartozik. Akkor: aki nem lázadt, annak lelkiismeret furdalása volt, aki pedig ellenérzésekkel túlélni tanult, ahhoz idegrendszer kellett. Lukáts az utóbbiak közé tartozott. De a prométheuszi tüzet ő is átmentette közénk.