Sajó László mai költészetünkben ritka becsvággyal és szívós eltökéltséggel teljes világképet épít. Világképe sötét színekben, mondhatni, az undor jegyében rajzolódik ki. Sajó László metafizikai léptékben undorodik: a saját életén keresztül az egész teremtést perbe hívja. Patetikus iróniája térben és időben egyaránt kiterjed, így a történelem és a költészet idejében is: újraírja és egymásba írja a magyar és a világlíra nagy alakjait és motívumait. Vállalkozása mindeddig méltatlanul kevés figyelemben részesült, pedig már kerek tíz kötet - és öt évtized - van mögötte. Ennek a tíznek a legjavát igyekszik felmutatni Várady Szabolcs válogatása.