1927-ig, érett korszakának küszöbéig József Attila ugyanannyi verset írt, mint pályája második szakaszában. Sok közöttük az átlagos darab. A költő azonban már a kísérletezés évei alatt is "ráhibázott" olyan remekművekre, mint a Tiszta Szívvel vagy az Április 11. Más korai versek érdekességét az adja, hogy bepillantást engednek József Attila eszmetörténeti tájékozódásába, illetve, hogy bennük a képsőbbi remekművek előzményeit fedezhetjük föl (Kövek, Végül). A József Attila-kánon egy időben a harmincas évek ún. "proletárköltészete" körül épült ki, majd pedig a hangsúly a "kései" versekre tevődött át. Pedig a pálya első kiemelkedő eredményei a húszas évek végén, az ún. "Medáliák-korszakban" születtek. A kötet verselemzéseinek nagy hányada e korszak újraértelmezésére tesz kísérletet, s az ide tartozó verseket (Németh Andor, Klárisok, Gyöngy, Harmatocska, Medáliák) a "tiszta költészet", a "tömény vers" József Attila-i megvalósításának példáiként elemzi. Hogyan történik az átmenet a közügyek iránt közömbös tiszta költészetről a politikai lírára? Erre a kérdésre a Tiszazug és a Nyár elemzése válaszol. A kötet három utolsó írása azt a József Attilát mutatja be, aki a politikai költészet területén (Tömeg), a világnézeti líra tartományában (Külvárosi éj) és a gondolati költészet birodalmában (A Dunánál) is remekműveket hagyott maga után.