Peter Repkát az 1960-as években nem véletlenül minősítették „magányos futónak”, mint ahogyan egyik korai versében önmagáról meg is írta. Gyermek- és ifjúkora legélménydúsabb és izgalmasabb éveit a régi Pozsony hangulatának utórezgéseiben élte meg. Pajtásaival gyermekkori csínytevéseit és kalandjait a főpályaudvar feletti sziklás lejtőkön élte meg. Ezek az élmények ihlették korai, fiatalon írt verseit is. Lírai kifejezésmódját kezdettől fogva a groteszk és abszurd kifejezésmód jellemezte, és néha egészen egy bizonyosfajta morbiditás határát súrolta. Az irodalomtudósok számára különcnek számított, hangja teljesen egyéni volt, és még az ún. nagyszombatiak közé sem sorolhatták. Verseit 1962-ben kezdte publikálni, és sajátszerűen kialakított költői eszköztárral mutatkozott be. A magyar irodalom mindezidáig nem fedezte fel. Legújabb verseinek egyediségét magyarul Bettes István fordításában olvashatjuk. Repka olyan szótagverseket írt melyek egy szótagtól tizenöt szótagig alkotnak önálló költeményt. Peter Repka verseinek magyar fordításai értő olvasói számára leginkább Kassák Lajos és Weöres Sándor költői világát idézik.