A költészet az örökkévalóság maga, állította Rimbaud. Ahogy a szerelemben az oly annyira fájón, egymástól egykor végérvényesen különvált testek pillanatokra egybeolvadhatnak, úgy a költészet is képes a teremtés megismétlésére: az emberi nyelv egymástól látszólag örökre eltávolodott fogalmait, képeit újra egybejátszva, megidézheti a folytonosság, azaz az örökkévalóság képzetét.