Illene valamiféle ars poeticát megfogalmaznom? Lehet. De a válogatás nem más, mint az ars poeticám maga. Hetvenéves vagyok, s ez a kor visszatart a csillogó, nagyképű vagy álszerény szavaktól. Legyen ennyi elég: "A régi szóval: vénember vagyok. / Nincs jogom az újrendű világhoz. / A másik mindenség ölén, ahova megyek / Rend lesz, mint egy kristály belsejében." Persze, nem sietek, őrzöm evilági értékeimet, de tisztában vagyok az esélyeimmel. Minden új könyv megszületése izgalmak, kétségek, bizonytalanságok sorát hozza, épp úgy, mint a valódi gyermekek, unokák világra jötte. Bármekkora rutint is szerez az ember fél évszázados irodalmi jelenléte során, a várakozás szorongása nem csökken. Hiába állnak mellettünk barátok, tisztelők, nagylelkű támogatók, bennünk bízó könyvcsinálók, az igazi próbát az olvasók, a befogadók jelentik. Újra végigolvasva az elkészült munkámat, csak abban lehetek biztos, hogy nem csapom be egyikőjüket sem, amit tettem, tisztességgel tettem, amit netán elmulasztottam, abban sem volt gonosz szándék.