Lipcsei Márta nagyváradi költő, a Várad című folyóirat alapítója és szerkesztője volt. Tízedik kötete hét ciklusában, ötven opust számláló versvilágban a lírai alany eltéphetetlen szálakkal kötődik a helyhez, ami számára otthonként adatott, ám eközben nagyvilágban és nembeliségben gondolkozva mindig a legméltóbbat célozza meg: a lét határainak szüntelen tágítását s a belakható világ emberileg lehetséges teljességét. A művészi integritására figyelő költő mindeközben sohasem szakad el a szülőföld és a nyelvi közösség aktuális problémáitól: az egzisztenciális, magánjellegű dilemmákat rendre a sorssal, a közös létgondokkal, újabban a migránsáradattal való szembenézés szorítja háttérbe.Lipcsei Márta a felelős írástudókra jellemző illúziótlan hittel és bátor szókimondással úgy néz szembe a létrontás, a pusztulás és létabszurditás erőivel, hogy - még legkomorabb verseiben is - az élni akarás, az életszentség és az emberhez méltó létezés mellett tesz hitet. Az összetett szemantikájú és finom nyelvi strukturáltságú kötet darabjai reményt keltően dinamikus, új szintézist ígérő minőségében láttatják a költőt. Jó okkal hihető, hogy ez a valóban unikális - egyidejűleg korszerű és kommunikációképes - versvilág sokakhoz utat talál, s a reménybeli olvasóban is fölkelti a személyes érintettség és érdekeltség élményét. (Ködöböcz Gábor)