Hattinger-Klebasko Gábor költészetének világára jellemzőek a feszült jelenetek, melyek gyakran tragikus mozzanatokkal zárulnak. Motívumrendszerét jellegzetesen a belső ellentmondások dramatizálják, inkább negatív transzformációkkal. Versei sokszor kiszámíthatatlanok, szeszélyesek, melyekben olykor gátlástalanul kiéli vágyait, és egyben igyekszik úgy alakítani verseinek elvét, hogy zavarja meg az olvasót, és kényszerítse arra, hogy értelmezze azokat újra, és egyben világossá teszi, hogy hisz az újjászületés lehetőségében, amivel felkelti az olvasó és önmaga lelkiismeretét. Versei nagy részének mozgató eszméje a vallásosság, mely a test-szellem-lélek megbomlásának küzdelmét vizionálja. Írásainak minden egyes mozzanatából kitűnik a mindennapos személyes tapasztalat, mely a kor valóságát tükrözi. Hattinger-Klebaskót élete konfliktusai teszik lírikussá. Ezt a lírai szintézisét alkotja meg a szerelem, a vallás, és a természet szeretetének témakörében.