Az Öröknaptár című kötet vegyes prózai írásokat tartalmaz, de e vegyesség csupán látszólagos, hiszen valójában mindegyik a szerző magányáról, a közösségen kívüliség élményéről szól. Egyfajta Robinsonként ragadt egy lakatlan szigeten, szövegeinek mélabús terében. Nem mozdul otthonából, bölcsőhelyéről, mégis ennek elvesztése fölött borong, édes mostohaként éli meg szülőföldjét. Fókuszpontban az ember áll, a „kisember”, aki az idő forgatagában az évszámok váltakozását ugyan érzékeli, ám a nyomasztó hangulat nem változik a naptár lapjainak pergésével, hanem örök marad.