Lanczkor Gábor Vissza Londonba című verseskötetéből szó szerint képet kapunk egy költőnek a múlt és a jelen festőihez, festményeihez fűződő bensőséges viszonyáról. A jelen kötet viszonyai jelzik a felcserélődés lehetőségeit: a költő lemond a versek kötött/szabad formájáról, hogy olyan értekező prózai alakzatba váltson át, mely a költő-elődök és festők-festmények összehangolásával létesít nem kevésbé bensőséges értelmezői világot: ezúttal nem költő közvetíti képzőművészeti élményeit, hanem értekező kérdezi költő-elődeit, ők miképpen láttak, szemléltek, foglalták poézisba a festők képekbe örökített világát. Kassák Lajostól Tandori Dezsőig ível az elődök sora, kiknek képleíró verseiből a festmények által teremtett ember és természet jelzi: mily sokféleképpen lehet látni, megvilágítani, segítséget kínálni művészeti megvilágosodáshoz; mennyi mindent rejt a szép (és a nem mindig régimódian szép)-művészet. A költő Lanczkor mást és máshogyan fedez föl Piero della Francescában, mint Somlyó György, ám vers és értékező próza szembesítésekor egy szuverén műélvező/értelmező portréja rajzolódik ki, akinek szavára, ha verset ír, ha kommentárt, ha szabálytalan szonettet, ha öntörvényű disszertációt, mindig érdemes odafigyelni. Fried István