(Európai útirány) A szellemi emberek kötelessége lesz, hogy a kollektív felelősség igazságát kimondják és mindezt erkölcsi, tárgyi bizonyítékkal igazolják. Egyetlen hatalmi csoport sem tagadhatja meg a felelősség elvét, egyetlen nép sem, jegyezte le Márai Sándor 1942-ben a háború kellős közepén. Bárhol, bármilyen körülmények között, csakis egy ilyen mondat mutat Európa felé. Szerbiában is! (2000) (A gyarlóságról) A magyar irodalom nagy volt. Néha úgy tetszik, nagyobb volt, mint a nemzet, vélekedett Márai Sándor. Felszisszenek. Vajon lehetséges-e, hogy a vajdasági magyar irodalom is nagyobb volt, mint közössége? Annak ellenére, hogy túlontúl gyarlók voltunk, hiszen még ezzel a lehetőséggel sem voltunk tisztában. (2000) (Márai példája) Márai Sándor tudta miért kell távoznia, ezért tétovázott oly sokat. Így döntöttem: amíg valamilyen életlehetőségem van itthon, nem megyek el, itthon maradok, megeszem az utolsó nadrágom és letöröm a plombát a fogamból, de nem megyek el, jegyezte naplójába. Amikor írói életlehetősége megszűnt, vette a vándorbotot: európai hontalan lett. Hazájában többé ki sem ejtették a nevét. Nem járt haza víkendezni és a magyar állami rádiók és tévéadók sem sugározták műveit. (2000)