Bodnár Dániel elbeszéléskötete azt az enciklopédikus igényt idézi emlékezetembe, amit Móricz Zsigmondnak szokás tulajdonítani. Az ezredvégi magyar társadalmat oly széles spektrumban tárja elénk, hogy ezer szociológus ezer tanulmánya sem lenne képes ennyit elmondani. Palettáján elfér az értelmiségi felső ezer közérzetének hű térképe, egy kőbányai lakótelep lumpen elemeinek minden rendű-rangú tévelyégese, a talajt vesztettek vegetálása, sodródása. A horror vacui iszonyata.