A 2016-ban Széchenyi-díjjal kitüntetett Kapitány Gábor két megjelent regénye (Tizenkét evangélium; Álommalom) és verskötete (Hótűznéző) után ezúttal műfaji kísérletre vállalkozik. A zene már sok irodalmi mű létrejöttének volt ihletője. De vajon lehet-e egy zeneművet dallamról-dallamra áttenni az epikus szövegek világába? A szerző Mozart közkedvelt d-moll zongoraversenyéről vallja: a zenemű mindig epikus cselekményként jelent meg a számára. Természetesen nem minden muzsika epikus jellegű, de a szerző szándéka, hogy ezzel a kísérlettel egy új irodalmi műfajt indítson útjára. Kapitány Gábor a zenemű minden motívumához cselekményelemeket rendelt. Egyes motívumokhoz párhuzamosan többet is. A három tételből az első Mozart korának, a XVIII. századnak a szellemét igyekszik megragadni, a zene polifóniájának megfelelően öt, párhuzamosan futó és összefonódó cselekményszálon keresztül. A második tétel ugyancsak öt cselekményszálból épül, de ezek már az előzmény, a XVII. század világát idézik, egyes szereplői, mintha az első tétel alakjainak "előző életei" lennének. Végül a harmadik tétel a XV. századba hátrál vissza, mintegy a modern európai kultúra (és Mozart) gyökereit keresve, s itt már egyetlen szereplő, egy korabeli zeneszerző sorsában futnak össze a cselekmény motívumai.