A Holmiban és más irodalmi folyóiratokban rendszeresen publikáló költő jó másfél évtized után jelentkezik újra önálló verseskötettel. A Miféle Orpheusz mindazonáltal több mint egy alkotói korszak összefoglalása: a benne szereplő versek a nyugtalanítóval, a megbocsáthatatlannal, a kifejezhetetlennel vívott szakadatlan harc saját vagy éppen közös élmények villanófényében megmutatkozó, nyers tanúságtételei. Melyekben egyszerre kap hangot a legjobb hagyományokon nevelődött líra kiérlelt, gazdag formanyelvén a megismerésünktől egyre távolodó világ indulatos faggatása, a XXI. századi emberi lét iránt érzett racionális aggodalom s az élők és a holtak újkori, kétségbeejtő kiszolgáltatottsága. Az elviselhetetlen, feldolgozhatatlan gyász. Az értékhiánytól morajló környezet s a tapasztalat, hogy az illeszkedési pontok elmozdultak, hogy semmi sincs a helyén. A külső és belső pusztulás állandó fenyegetése. Ahogy Lator László írta Szőnyi Ferenc verseiről: mintha egy korszerű apokalipszis cserepei volnának.