Sajgó Szabolcs lemezteleníti versvilágát: lemond a forma ékességéről, szikár, tömény sorokba sűríti poézisét. Lemond a látványos költői képekről, hogy a lényegről beszélhessen, hogy a felsajduló rövid kérdés, felismerés átüssön mindenen és az egekig törjön. Lemond írásjelről, nagy kezdőbetűkről, központozásról, hogy mi magunk legyünk, aki "értené a szót mezítelen", ne pedig ő értesse velünk önmagát. Ami marad: a csupasz szó mágiája, a költészet ősi jussa, hogy arról és azon keresztül szólhasson, aki nélkül "a semmi nem létezik". - A szerzetes költő hetven új versét Kákonyi Júlia színes illusztrációival és Lackfi János előszavával adjuk közre.