Szomory Dezső két novelláskötete híd a 19. és a 20. század között. Mind témáiban, mind atmoszférájában, s nemkülönben az induló író karrierjében. Nyomon követhetjük bennük a vidékies városokból metropolisszá nyújtózkodó Budapest lüktető kibontakozását a maga árnyoldalaival, sötét egzisztenciális hátterével - prostitúció, bűnözés -, de vele párhuzamban a modern magyar próza megszületését is, amely a Jókai- és Mikszáth-hagyományokkal szakítva a nagyvárosi társadalom mélyrétegei fölfedezésével, s az értük érzett szolidaritással tágította ki a próza határait. Az első kötet valamennyi darabja Párizsban született A távolság s az inspiráló nyelvi közeg csak élesebbé, problémaérzékenyebbé emelte a meg-figyeléseket, amelyeket korábban rendőri riporter-ként (Nemzet) gyűjtött elbeszélései alapanyagához. A második kötet jó része Londonban és Oxfordban játszódik: ez az egyedüli reprezentációja Szommy - sajnos - meg nem írt „londoni regényének". Ezt már az író 17 éves emigrációja alatt otthon létrejött új irodalmi közeg fogadhatta be, amit jól jellemez, hogy a legkiválóbb kortársak (Szilágyi Géza, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső) írták az üdvözlő recepciót, valamint hogy az új „kulturális erőtér" vezető fóruma: a Nyugat adta ki.