A Kapuváron, 1954-ben született, ma Feketeerdőn élő alkotó ízig-vérig a Dunántúl költője, de a teljes ország történelmi és irodalmi emlékezetét hordozza lelkében. Ciklusainak a történeti sorsot, az Isten-élményt, a szerelmet, a táj szépségét tematikai csoportokba rendező szelleme Adyra néz, tájversei Janus Pannoniustól Berzsenyi Dánielig s az erre tévedt Csokonai Vitéz Mihály érzékenységéig idéznek fel képeket, a gyermekkorra emlékező verseiben pedig Weöres Sándor tekintete mozdul. Örökség ez és kihívás is, kapaszkodás az emlékekbe, a földbe, az idő elillant pillanataiba. A magyar történelem legnehezebb idői: 1848 leverése, Trianon, az 1956-ot követő bosszú, majd a diktatúra betonszürke évtizedeinek emléke ezért ölelkeznek e költeményekben mezítlábas bolyongásokkal, a nagymama diós süteményének ízével. Tanúságként arról az időről, amely e versek révén a kozmosz, a történelem s a transzcendencia irányában messzire kitágul, s egyetlen ember médiumán át szólatja meg nemzedéke sorsát. S a látható és láthatalan erőket, amelyek emberré alkotnak bennünket.