TÁVLAT akkor áll elő, ha a reálisan létezők között képződő révületből kihátrálva sikerül tekintetbe venni egy tetemesebb, és temporálisan kevésbé limitált teljességet. Előállhat szándéktalanul is, turbulenciák éppúgy támaszthatják, mint Lélekáramlatok avagy különféle kudarcok, kibillenések és katasztrófák. (Nomád Nagyszótár. A ladomi lelet-ből) Hová szeretnénk kilyukadni? Természetesen oda, ahol a legtöbbet reméljük, ahonnan a legtöbbet meríthetjük: oda, ahol a legbővebb források fakadnak. E tájék nem egykönnyen adja magát: magától nem áll elő, nem lehet csak úgy elmenni oda és letáborozni rajta. Ez ugyanis egy nem-táj, egy nem-hely, mégis tagadhatatlanul van: a múlt múlhatatlan vonulatának és a mindenkori jelen metszéspontján helyezkedik el. Szem előtt tartása pedig állandó figyelmet, készenlétet és mozgékonyságot kíván. Ez éppúgy jelenti az észlelő berendezés állandó készenlétét, a különféle területek közti váltás képességét, mint a hátterek és az előzmények tekintetbe vételét, hisz csak így, a mindegyre változó távlatban észlelhető valamelyest arányosan az eseményhorizont kiterjedése.(Egy levélből) Tillmann J. A. (1957) a budapesti művészeti egyetemeken tanít. Könyvei: Szigetek és szemhatárok. Későújkori kilátások; A növekvő napok népe. A ladomi lelet; Távkertek. A Nyugalom tengerén túl; Merőleges elmozdulások. Utak a modern művészetben (http://www.c3.hu/~tillmann)