Lassított lónézés: mintha az 1867-ben született Bánffy Miklóstól az 1973-as Orbán János Dénesig minden erdélyi magyar novellista életművét végigkövetné az olvasó. Holott természetesen nem ezt teszi: válogatást olvas; ebbe a szerkesztő azokat az írásokat vette föl, melyeket a legreprezentatívabbaknak érez – bár később látni fogjuk, mennyi baj van ezzel a fenségesen hangzó szóval is. Lassított lónézés, mert a kötet azt az illúziót kelti, hogy ez a negyvenkilenc novella egyetlen összefüggő egységet alkot, s hogy ez az egyésg az erdélyi magyar prózát "mint olyant" jellemzi – holott ilyen különböző alkatú írók műveiből nem is lehet egyarcú antológiát készíteni; illetve, ha ez az egység valóban egység, akkor inkább a szerkesztőt fejezi ki, mint azt a korpuszt, amelyet jellemezni akar.