Géczi János a világjáróra jellemző felfedezői hajlam halálos szenvedélyével gyűjti a roncsolt plakátokat sok-sok esztendeje a különféle kultúrák helyi fűszerezésű nyelvi beágyazódásaiból. Így történhet meg, hogy szaggatott plakátfelületein kirajzolódik az írásmódok és a nemzeti nyelvek egyetemes tárháza. A határtalan írásos-nyomtatásos gazdagság törzsökös különbözőségei mellett feltűnni látszanak azok a finom jelentés nélküli struktúrák is, amelyek mindenhol a földkerekségen ugyanolyanok, mert az alkotói kifejezés és az anyag megmunkálásának a fogásait érvényesítik, nem pedig a tartalmi üzenet továbbításának a szempontjait tartják elsődlegesnek. Itt úgyis szinte minden a szemnek, pontosabban a vizuális látványnak szól, hiszen a széttöredezett és értelmüket vesztett szövegszilánkok a megszokott kötöttség zárványai helyett immár a kötetlenség óceánján himbálóznak. Várva várnak a végső megsemmisülésre, amikor is rájuk borul egy újonnan felvitt papiruszlepel, eddig soha nem látott nyelvi üzenetek avatott hordozójaként. Aztán kezdődik minden elölről.