Baka Györgyi szerves folytonossággal alakuló, fejlődő költészete a Fényfehérben (Csoma Kiadó, 2008), Belső zarándok (Napkút Kiadó, 2010), A csend jelei (Rím Kiadó, 2013), a Gyerekkorom madárszíve (2014), majd a Megnyíló idő (Hungarovox Kiadó, 2016) után új verskötettel jelentkezik. Vers és kép egymást átható jelenléte, mint a létezés szakrális megértésének és megélésének újabb állomása, igazi magaslati pont, ahonnan messzire látni. Oda, ahol ég és föld találkozik. Hogyan válnak szavakká a csönd belső mozdulásai? Amikor egy megrajzolt kép vezet a csöndbe, bimbózni, rügyezni, áramlani kezdenek a szavak a vonalak mentén, alatt, fölött. A félelem homálya fölszakad az átváltozás befelé égő extázisában. Zuhanó terek örvényéből emelem ki esengő, szilánkos szavaim, elvesztve és újra teremtve belső szabadságom időtlen fényeit. (Baka Györgyi) Szavai - mint az ikonok - láthatóvá teszik a láthatatlant. Ahogy nekem ezek a versek nem versek, hanem imádságok, úgy rajzaim sem illusztrációk, hanem áldozati ecsettáncok. (László Bandy)