A kötet több ciklusra, fejezetre oszlik. Poémai értékrendű hosszabb költeménnyel indít, mintegy eleve fölmutatván a kötet gondolati hozadékát, hangvételét. Rapszodikus számbavétel apja sírjánál, és ebbe a számbavételbe tartozik a nagyobb közösség és a költő illeszkedése meg hánykolódása ugyanabban. Aztán szól a hetvenéves vagy azon túli költő páros kapcsolatáról, meglétének vagy hiányának megéléséről. Igazi szerelmi líra s annak nyomai a gondolati líra lenyomataiban, itt is, mint mindenütt a kötetben. A negyedik fejezetben föllelhető mindaz, ami jellemzője Czegő Zoltán könyvének: az aggodalom és a vallomás, viaskodás és életszeretet. Rövid versek gyülekeztek itt, és az elmaradhatatlan unokás versek, de már ötvözetként a végleges életfilozófiában, el a teognóziáig. Az Ének imamalomra találó cím annyiban, hogy Czegő mintegy circulus vitiosusban ismét rögzíti csillagszegekkel az eddig – annyi évtized alatt – elmondottakat újabb halálos kirohanásokkal és számbavételekkel. Helyet kap itt hatalmas meditatív prózaverse, az Unus est deus, és mellette a Gorgiász-szeminárium is: a kételkedés ókori magasában. Viszontláthatjuk a Cseremisz ének versciklust is, amely már megjelenésekor feltűnést keltett, mint annyi Czegő-vers a magyar nyelvterületen.