John Keats (1795-1821) az angol romantikán belül a sajátságos neoklasszicista irányzatot képviselte. Verseiben a fegyelmezett, felemelően tiszta és tökéletes formát az emberi, a személyes tökéletlenség és a halandóság fájdalma hatja át, a Szépség eszményét a halál közelségének tudata árnyékolja be. Kispolgári családban született. Korán árvaságra jutott; rövid élete anyagi gondokban s a huszonhárom éves korában jelentkező betegségének lázában telt el. Művészi erejének páratlan összpontosítása s rendkívül kifinomult kritikai érzéke eredményeként azonban az alatt az alig több mint három év alatt, amelyre pályája korlátozódott, mégis olyan remekműveket hozott létre, melyek költészetét az európai líra legmagasabb csúcsaira emelték. A Hyperion, a Hyperion bukása mitikus látásmódja, a Szent Ágnes-este középkori szcenírozása és nyugtalanítóan lezáratlan meséje, a La Belle Dame sans Merci lidérces látomása, az ódák és a szonettek gondolati mélysége, plasztikus szépsége és formai bravúrja életének külső eseményeit tekintve teljesen hétköznapi körülmények között jött létre egy radikális avantgárd művészi közegben, melyet a korabeli kritika megvető hangsúllyal Cockney iskolának nevezett. E kör támogatása és az irodalmi fórumok osztályszempontú ellenségeskedése hozta létre azt a szellemi, érzelmi teret, melyben Keats dolgozott. Pályája belső tájainak megrajzolásához a legfontosabb támpontokat versein túl páratlan gazdagságú levelei szolgáltatják.