Kortársát faggatja így Géczi János azon a közös nyelven, amelyen évszázadok óta beszél a magyar vers. Jutunk-e…, s persze: mire jutottunk… Tudni véljük a választ, a kérdés költői volna, ha egy kötetnyi új darab nem hirdetné mégis az irodalommá lett élet és az életté, sorssá lett irodalom gyönyörét. Mint korábbi próza- és verstermésében mindig, Géczi a mediterráneum - tengertől a veszprémi vároldalig kiterjesztett – időtlen világát idézi elénk, s már ismerős, bensőséges motívumai elfogyhatatlan erejűek.