A könyv önéletrajzi regény, amely egy fiatal erdélyi, mezőségi lány útkereséséről szól. Az író életének abból az időszakából elevenít fel részleteket, amikor esti iskolában tanult Székelyföldön, illetve helyettes tanárként dolgozott. A szülőföld hívása azonban mindennél erősebb, nem tud elhalványulni a szívében, mert minden kudarc és keserű tapasztalat után szüntelen visszamenekül az otthon biztonságos melegébe, a csodálatos Székre, még akkor is, ha tudja, hogy ott sem terem számára boldogság, legfennebb csak a sebek gyógyulnak ott jobban. Így járja megadóan az élet iskoláját az Olt mentén, egy hermetikusan zárt kis, magyar világban, Sepsiszentgyörgy vonzásában, a kemény, kommunista időkbeli Erdélyben, amikor egyetlen dolog jelent menedéket mindenki számára - az őszinte, szép, emberi kapcsolatok, amelyek a közösség megtartó erejét is adják. Ha valaki azt hiszi, hogy ez úri állás, hát téved. Ez annak jó, aki ezt tanulta, s aki jól tud románul, s aki nem nem szív mindent mellre. - Itt magyartanár nincs is? - Dehogy van. Gyermekből is kevés a magyar, inkább Olténiából küldik ide őket. Mintha a magyar gyermek nem is lenne beteg... - Na de mégis, ha magyar gyermek van, még egy is, azzal csak magyarul kell beszélni, vagy nem? - Na, azt nem ajánlom. S főleg meg ne hallja vagy tudja az igazgatónő, mert azért nagyon haragszik. Azt mondja, legalább itt gyakoroljanak azok, akik nem tudnak románul. - Amíg ezt tárgyalják, csendben, csak maguk között, hogy a másikokat nehogy zavarják, megérkezik az igazgatónő is. Inkább fut, mint jön. - Na, ismét késtem, mert a szarkáktól nem tudtam szabadulni - lihegi. - Te, ezek szarkákat tartanak a házban? - suttogja Júliának, mert nem feledi, hogy ezt már hallotta az előbb is. - Á, dehogy! - nevet Júlia. - Három leánykája van, egy-, két- és négyévesek, azokat nevezi szarkáknak. Egy darabig azt sem tudtam, hogy mit mond minden reggel, a fene tudta, hogy a "kácélé" szarkát jelent. - Hát ilyen zootechnikus vagy? - Kacagnának is, ha lehetne, ha a helyzet engedné. De nem úgy van. Szász Rozália romániai magyar író, Széken él, 1995-től húsz éven át a Széki TV szerkesztője volt. 1992-ben létrehozta a Fekete-Piros Kulturális Alapítványt, amely kiindulópontja az egész széki, rendszerváltást követő kulturális, hagyományőrző mozgalomnak. 1995-ben ifjabb Csoóri Sándorral és Kobzos Kiss Tamással megszervezte az Első Széki Hagyományőrző Tánctábort. 2014-ben, közéleti tevékenységéért és a falu érdekében végzett munkájáért Szék díszpolgára címmel tüntették ki. Számos helytörténeti kötet szerzője, az Erdélyi Szalonnál 2022-ben jelent meg Az ablak című kitűnő regénye.