A Hűtlenek egy asszony története, ahogyan ő maga beszéli el válása után meg azután, hogy kiderül, azok, akik oly közel voltak hozzá, és akikhez oly nagyon ragaszkodott, anyja és apja, nem vér szerinti szülei, hiszen örökbe fogadott gyerek, és majd negyvenévesen, közvetlenül válását megelőzően találkozik csak, szinte akarata ellenére, szülőanyjával, akit már nem tud, nem is akar elfogadni. Életveszélyes helyzetbe sodródik tehát, identitászavarral kell megküzdenie, meg személyiségét nyomasztó kérdésekkel. Magára marad, el is zárkózik környezetétől, korábbi munkahelyi és baráti kapcsolatait megszakítja, az őt örökbe fogadó szüleinek házába vonul vissza, ahol sebeit nyalogatja, de a felajánlott orvosi segítséget elutasítja, és hozzálát történetének elmondásához. A regény elején úgy tűnik, valóban elbeszéli életének történetét, aztán a regény második felében kiderül, le is írja a történetet, bár nem hisz, nem is akar hinni a beszéd meg az írás, az elmondás gyógyító hatásában. Nem hisz abban, hogy életének válságából a beszéd vagy az írás igazán kimentheti. (Bányai János))