Történeti folyamatába ágyazva mutatja be Rónay László könyve azt a mélyszerkezetet és fejlődést, amely a XX. század magyar irodalmával ismerkedni akarók előtt legtöbbször rejtve marad. Érzékeny látásmódjával rátapint azokra a pontokra, okokra, amelyek ezeket a fölfelé vagy lefelé vivő időszakokat jellemzik. Kitűnő íróportréival és az irodalmi csatározások önmagukon túlmutató elemzésével olyan fejlődési képet rajzol meg, amelynek hullámhegyei azok az időszakok, amelyekben természetes módon ötvöződik az alkotói tehetség és Isten ujjának érintése, míg hullámvölgyei az istentagadásnak, a kommunizmus egyházüldözésének, a hitlerizmus pusztító antiszemitizmusának és a legújabb kori Isten nélküliségnek időszakára esnek. Hatalmas merítéssel nemcsak irodalomtörténeti, összehasonlító irodalomtörténeti, kultúr-, eszme- és vallástörténeti, alkotáslélektani kalauzt, hanem alapos pályaké-peket is kapunk ismert és kevésbé ismert íróinkról.