Király Levente a párhuzamos világok utazója. Novellái váratlan ponton nyitnak, hirtelen érnek véget, és miközben az olvasó még folytatná az előző történetet, meg szeretné érteni, még forgatni szeretné mondatait, az író már egy új történetbe fog. A szellemes, frivol és szürreális írások egy-egy távoli világ rejtjeles üzeneteit sűrítik magukba, úgy, hogy gyakran a kód is elveszett, vagy nehezen rekonstruálható, hiszen az univerzális nyelven érkező üzenetet olyan lények fordították magyarra, mint például egy focirajongó pápa, beavatott baromfiak csoportja, vagy egy naiv holdutazó. Ezeket az üzeneteket megkapni egyáltalán nem veszélytelen, hordozóik, azaz a mesélők gyakran kerülnek fájdalmas határhelyzetekbe, amikor is rájönnek: el kell számolniuk egész eddigi életükkel, mert a háttérben, igaz, láthatatlanul, de állandóan felbukkan a küszöb megvesztegethetetlen őre. „Tégedet hívnak hogy?”, kérdezi, közben finoman végigsimít a hátamon. Megmondom neki a nevem. „Jól van, Dianna, te lenni szép, bőröd lenni barsóny. Most én elkezd massázs, te nem félni, csak ellazít magad mindenhonnan.” Úgy érzem, ellazultam, mindjárt lefolyok az ágyról. „Nem jó, kiccsillag, te lenni mindenhol vas. Mi baj veled történni?” Nagy levegőt veszek, és elkezdem mondani.