Jean-Louis Fournier Hova megyünk, papa? című Femina-díjas megrázó könyve a szerző két fogyatékkal született gyermekéről szól – történetüket az apa szülői érzékenységgel és jótékony iróniával, az elfogadás jegyében írta meg. Szívszorító, olykor mulatságos történetek sorakoznak a lapokon. Semmi kioktatás nincs benne, a végén mégis tudjuk: ez a dráma mindannyiunkkal megeshet, és adottságaink szerint el kell viselnünk. A Czeizel Endre előszavával megjelent mű világsiker, eddig több mint 25 nyelvre fordították le. „Mint két fogyatékos gyermek apját meghívtak egy tévéadásba, hogy beszéljek róluk. Sok mindent mondtam, hangsúlyoztam például, hogy a gyerekeim sokszor megnevettetnek a csacsiságaikkal, és nem szabad megfosztanunk a fogyatékos gyerekeket attól a joguktól, hogy megnevettessenek bennünket. Ha egy gyerek összekeni magát, miközben csokikrémet eszik, mindenki nevet; de ha fogyatékos a gyerek, nem nevetünk. Ő soha nem nevettet meg senkit, ő soha nem fog nevető arcot látni, vagy csak azt látja, hogy a gúnyolódó hülyék kinevetik. Az adás felvételről ment, és én megnéztem. Mindent kivágtak, ami a nevetésről szólt. A vezetőség úgy vélte, gondolni kell a szülőkre. Nehogy megbotránkozzanak.”