Mekkora súllyal esik latba egy kortárs zeneműben egy bögrényi lepke kétségbeesett szárnyverdesése? Vajon miről és miképp szólhatott John Cage pozsonyi előadása nem sokkal halála előtt? Miért ugorhat Tosca az Angyalvárból a Tiberisbe, ha ez a Róma-térkép tanúsága szerint eleve lehetetlen? Létezett-e valóban a hírhedt római császár, Heliogabalus, vagy lénye csak egy ügyes történetírói fikció, egy retorikai bravúr? Hol a határ a mítosz és a múlt között? Egy visszaemlékezésében Ligeti György azt nyilatkozta, hogy életében két dolog izgatta: a zene és az erotika, de lehetséges, hogy ez a kettő egy és ugyanaz. A József Attila-díjas költő, Csehy Zoltán új kötete is lényegében ezzel a kérdéskörrel foglalkozik: megragadható-e nyelvileg a zene érzékisége és szövegzenévé alakítható-e az érzékiség? Van-e esély rá, hogy felfedezzük: a világot mozdulataink, gesztusaink, rezdüléseink zenéje tölti ki, mely mások számára ugyanúgy funkcionál, mint a színház maga?