Szerelem? Olyan nekem ő mint egy hologram, egy délibáb egy meleg nyári napon. Amikor egy fáradt délutánon megpillantom. A férfit, aki kérve, kéretlenül megérintette a szívem. Olyan valósághű volt, mégis elérhetetlen. Tudtam mindig, hogy közelkerülni hozzá képtelen leszek, mégis megpróbáltam. Életem legszebb, s legrövidebb boldog időszaka volt. Mielőtt észbe kaptam volna, menthetetlenül belészerettem. Az irányítást végül nem tudtam kontroll alatt tartani. Megmártóztam az ártatlan, s törékeny érzéseimben. S felocsúdván elvesztettem önmagam, s kis világodban kerestem a kiutat. Egy érzés, mely melegséggel tölt el. Annyi magyarázat van erre az állapotra, mégsem lehet ész érvekkel leírni. Se az idejét, se a helyét nem tudhatjuk mikor történik meg ez csoda. Csak a fizikai, kémia jeleket tudjuk elemezni. A szívverés felgyorsul, remeg kezünk, lábunk, hangunk. Egyszeriben nem férünk a bőrönkbe. Boldogok vagyunk, csupán egy ember jelenlététől. S a szem, mely minden kis titkunk elárulja, a lelkünk legmélyebb szegletét. Az a szívszorító érzés, mikor sebezhető érzéseink nem kerülnek viszonzásra. Roskadunk a magányban, s keressük a válaszokat. Kutatjuk a hibákat magunkban, s érző szívünket kezdjük okolni. Majd reménykedünk a végsőkig, hogy immár feledésbe merülünk.