A József Attila-díjas költő az elmúlt fél évtized termését komponálta kötetbe. A Holdfénytől megvakult kutya verseiben egy élettől búcsúzó lírai én beszél – már amennyiben „az élet” a gyerekkori értékek örökségét, a nemzedék- és pályatársak termékeny közegét, a használható ideákat, az izzó, érzéki emberi kapcsolatokat jelenti. Mindezek hiánya a pusztulással szembesít, miközben – igazi, Zalán Tibor-i paradoxon ez - a szembesítés művészi erővel járja át a búcsúzás melankóliáját. A kötet szinte enciklopédikus számvetés, kulcsmetaforája talán a hó, amely bár mindent betemet, derengő fényt ad.