1. Az a szerencse vagy csapás ért, hogy két században éltem, élek. Szomorúan, néha kétségbeesetten, néha röhögve nézem, amit a Teremtéssel művelünk. Mi, emberek. A kedves (ez is hazugság, hátha kedvetlen) olvasónak nem kell példálóznom, a dolgok, a kétségbeejtő tények önmagukért beszélnek. Természet, óceán, család, Isten, gyerek, férfi, nő (bocsánat: nő, férfi) fogalmak, a józan ész határait messze túllépve, eszelős, irracionális támadásnak vannak kitéve napról napra. S bizony, a Sátán ellen nem lehet angyali üdvözlettel harcolni. Az óra pedig ketyeg. 2. Két nem igazán sikerült házasság után három nagyszerű gyerek apjaként azt teszem, amit egész életemben tettem. Mesélek... Embereknek, emberi hangon, emberi történeteket. Magunkat írom, rendezem. Három regény, kilenc darab (három országban játszottak), opera, tévéfilm és az életem értelme, szerelme: a színház. Négy ország, több mint százhatvan előadás... Díjak... Nem sok, de jelentős. Lovagkereszt... Erre különösen büszke vagyok. 3. Atlétika, tenisz, egy tízkilós ponty, egy ötkilós csuka... Kell ennél több?!? 4. És egy meglepetés: a Soha című regényemből készült musical a legelső ilyen jellegű mű, amely nyomtatásban megjelenik. Legalábbis magyar nyelvterületen. 5. Én mesélek, önök hallgassák, olvassák a történeteket.