Ez a kötet nem olyan hajnalról beszél, amely majd reggelbe menne át. Napja az emberben jön föl, s marad is ott, sejtelemként, ünnepien és reménytelien. Vasadi Péter lírai hősei természetes, tárgyias és folyamatos élményként élik meg a hétköznapok misztikus tapasztalatait. Az új verseket bölcsesség és fiatal (nem fiatalos!) szenvedély egyaránt áthatja, s a költőt nyolcadik évtizedében sem összegző, hanem mindig fölfedező gesztusok jellemzik. Vasadi Thomas Merton novícius mesternek ajánlja könyvét, akiről korábban nagyszabású esszét írt. Az első ciklus verseiben mintegy fölvezet a kentucky-i trappista kolostor dombjára, az utolsóban pedig levezet róla a völgybe, miközben sem a szépség lassú kibomlását, sem az elnyugvás szépségét nem téveszti szem elől.