Szalai Anna új könyve a magyar regényirodalom-történet néhány évtizedének zsidó vonatkozású műveivel, az előző századfordulótól a harmincas évekig tartó korszakkal foglalkozik. Ebben az időszakban a zsidó és a nem zsidó írókat egyaránt foglalkoztatták a zsidók gyors társadalmi-gazdasági sikerei és a látványos felemelkedés okait kutatva a társasági-magánéleti elhelyezkedés nehézségei, az útkeresés buktatói és gyakori kudarcai. Ugyanekkor jelentkezett egy hagyományos keretek között nevelkedett, majd a világi műveltségben felnövő zsidó írónemzedék is. Az apák világától eltávolodva értették meg és élték át újra a hagyományban rejlő értékeket, és a személyes élmény bensőségességével az irodalom lapjain keltették életre és mentették át az eltűnő világot a következő nemzedékek számára. Szalai Anna könyvében ennek a sokrétű élményvilágnak a mentén haladnak a regényelemzések. Az írók sok hasonló elemből építkeznek: saját élmények, önéletrajzi motívumok szövik át a regénycselekményt, valós történelmi alakok találkoznak regényfigurákkal, különböző művekben térnek vissza ugyanazok a helyszínek és a regényhősök felismerhető modelljei, az írók maguk is regényalakokká válnak írótársaik műveiben. A regénycselekményeket sokszor társadalom- és művelődéstörténeti forrásanyagként is olvashatjuk; a szövegek a folklór, a nyelvészet és a zene kutatói számára is izgalmas ismereteket őriztek meg. A kötetben elemzett művek lapjain tovább él az előző századforduló világa, az írók évtizedekkel később is visszanyúlnak a "boldog békeidőkhöz", sőt a 19. század elejéhez is, hogy választ keressenek a két világháború közti korszak nyugtalanító kérdéseire.