A regény napjainkban játszódik, de egy alternatív valóságban, ahol a cári Oroszország nemrég győzelmet aratott a NATO fölött, visszafoglalta a balti államokat, az észtek legtöbbjét pedig deportálta egy rejtélyes metróállomásra, ahonnan nincs visszatérés. Az új hatalom hadizsákmány-villamossínt telepít a dimbes-dombos hajdani észt kisvárosba, Viljandiba, ahol a villamosközlekedéssel párhuzamosan megindul a birodalmi népvándorlás is. A járművön egy szép őszi reggelen fölbukkan egy molyrágta úriember talpig földes lepelbe burkolózva. A város zsebtolvaj-szaktekintélye hirtelen ötlettől vezérelve nem kirabolja, hanem fölkarolja az idegent, és elviszi a barátai közé az Antikvárium nevű antikváriumba. Bezárják az idegent a budiba, és tanakodni kezdenek, mitévő legyen vele a baráti társaság: a zsebtolvaj, a város vezérbitlisze, az antikvárius, a seftes, a sittes csalogány, a mandzsettás haknivirtuóz és a pultoslány, aki fasírttal eteti a vendéget. És ebben a pillanatban elszabadulnak a látomások a kedélyes kisváros utcáin... Velejéig közép-európai könyv ez: mozaikszerűen aprólékos és sokszínű konstrukció, nyelvileg ég és föld lehetőleg egy mondatban; bolond, zavaros, de van benne rendszer, és rúg, mint a kordé elé fogott tunyaszürke állatkerti szamárcsődör, ha vodkába mártott kockacukorral kínálják egy ködös téli délelőtt. "A kupleráj szent dolog, de ha a kuplerájt szentelik, na, akkor aztán tényleg kupleráj van!" Paavo Matsin (1970) észt író, tanár, irodalomkritikus Tallinnban született, jelenleg Viljandiban él. Teológiából szerzett egyetemi diplomát, diplomamunkája témája az alkímia volt. Írásait, melyekben a történelem, a fantasztikum és az ezotéria elemei egészítik ki az irodalmi és kulturális hagyományokkal űzött játékot, sűrű szövésű, utalásokban és abszurd humorban gazdag prózanyelv jellemzi. A Gogoldiszkó a harmadik regénye, mellyel a szerző 2016-ban elnyerte az Európai Unió irodalmi díját.