A válogatott versek olvasgatása közben eszembe jut az az öt év, amelyet egy csoportban töltöttünk az egyetemen annak idején bölcsészhallgatóként. "Azóta hosszú évsor született, / És hosszú évsor veszte életét..." (Petőfi). Nem tudtunk arról, hogy Kónya Lilla verseket ír. Az is csak később derült ki, hogy fordít, főleg oroszból és főleg verseket, majd megjelent első saját verseket tartalmazó kötete Rigódal címen. És most ez a válogatás. Szokatlan életút lenyomataként egy egész élet termése van belesűrítve. Benne nagyok a kilengések a legmélyebb kétségbeesés és a létezés apró örömei és gyönyörűségei feletti elragadottság és csodálat magaslatai között. "Mi lesz most azzal, aki amíg csak él, / Amíg csak élhet, formában beszél?" teszi föl a kérdést Radnóti. Kónya Lilla számára a vers elsősorban zene, ezért a kötött formákat kedveli és műveli (inkább a magyaros, illetve az úgynevezett szimultán lüktetés jellemzi, valamint a rímek kiemelt szerepe, akár játéka is). Tartalmilag pedig az erős gondolatiság és a természettel való együtt lélegzés. Napjainkban is, és mindannyiszor, amikor "a valóság... megrepedt cserép", és "minden szétesett" (Radnóti), a forma megtartó erőként működhet, talán... Mint ahogyan a Költészet is. (Kulin Ferenc) Kónya Lilla magyar-orosz szakos középiskolai tanárként végzett az ELTE Bölcsészkarán, 1968-ban. Három évig magyar nyelvet tanított külföldi diákoknak. Középiskolai tanárként sokáig nem tudott elhelyezkedni. A Fővárosi Szabó Ervin Központjában dolgozott könyvtárosként (1971-1981). 1981-től 1985-ig Pilisvörösváron, majd 1985 és 2007 között a Bartók Béla Konzervatóriumban eleinte oroszt is, aztán csak magyart oktatott. Végig írt és fordított; 1984-től tagja a MAOE Irodalmi Szakosztálya Műfordítói Tagozatának. Megjelentek fordításai folyóiratokban, antológiákban és önálló kötetekben, 2017-ben pedig Rigódal címen versei (a Hét Krajcár Kiadónál).