Egy század: időszámításunk szerint az első, melyet jól ismerünk és amelyet nem ismerhetünk, amelyben mitikus és valós idő és tér egymásba gabalyodik. A hasadás százada, régi és új tények és talányok, hitek és hitetlenségek, a római béke és hallatlan méretű vérengzések kora. Ekkor kezdődik az új Európa - egy új szövetséggel -, és ér véget a régi. A Krisztus halála körüli esztendőktől a zsidó háború végéig követhetjük fígyelemmel Spiró György új regényének hősét, a római zsidó diaszpórában felcseperedett rövidlátó fiút, Urit, akivel elképesztő kalandok, örömök és szomorúságok esnek meg. Titokzatos módon tagja lesz a delegációnak, amely Pészahkor az adót viszi Jeruzsálembe. Érthetetlen, miért küldik a veszélyes és fárasztó útra e testileg gyenge, tapasztalatlan fiút. Uri Jeruzsálemen, Júdeán és Alexandrián át vándorol, és csak évek múlva kerül vissza Rómába. Mindig másnak, többnek hiszik, mint aki, s így hol együtt vacsorázik Pilátussal, hol tolmácsol a császár előtt, hol pedig a legsanyarúbb számkivetettség várja. Kis- és nagypolitikai kalamajkák gördítik tovább ezt a helyenként pezsgő humortól könnyű, helyenként apokaliptikus képzettársításokban gazdag kalandregényt. Az olvasó hirtelen zuhan bele ebbe a folyamba, amely a Mediterráneum jellemző ókori helyszíneit érintve hömpölyög keresztül a „császárváltogató koron", amikor semmi bizonyos nincsen, csak a változás, és amelyben ugyanaz eshetik meg legfelül, ami legalul. Ha a könyv olvasója e forrongásban a jelenre vagy esetleg ama legutóbbi és legvéresebb századra ismerne a felszín alatt, az csakis az ő kényszeres képzeletének szüleménye, melyre természetesen a mű nyitott; éppen úgy, ahogy minden másra: Istenre és emberre, közösségre és egyénre, a semmire és a végtelenre, az egyértelműségekre és az ambivalenciákra a változások új dimenzióira.