Fellinger Károly a ritkán jelentkező költők fajtájából való. Első önálló verseskötete (Áramszünet) 1991-ben látott napvilágot, s az eltelt tizennégy év alatt meg két könyvet tett az olvasó asztalára: Csendélet halottakkal (versek, 1996), Égig érő vadkörtefák (versek, mesék, 1977). Két említett verseskötetében a "személytelenség zónájából merített, változatos tematikájú, rövid, gnómikus" versekkel találkozhattunk, melyeknek legfőbb jellemzője az egyszerűség, a tömörség, a "meztelenség" volt. Az égig érő vadkörtefákban a Mátyusföld mesekincsét, hiedelemvilágát dolgozta fel példásan tömör, mértéktartó prózában és balladisztikus, valamint tréfás hangulatú versekben. Mostani kötete, a Fészek az égen ugyancsak megcsillantja a költő előbbi erényeit, és sarkítva azt is mondhatnánk, hogy általa a negyvenéves alkotó "lírai önéletrajzát" veheti kezébe az olvasó. A kötet cikluscímei (Szennar mezején, A fény alagútja, Ifjúságom vándormadara, Negyvenévnyi bolyongás) már önmagukban is árulkodóak: mintha csak egy "kisregényben" vallaná meg és foglalná össze a költő világtapasztalását, a létben megélt "bolyongásait".