A prózakötetek tanulságait felhasználva Sajó László ismét verseskönyvet írt. (Kérdés, mi jöhet még az Istentelen színjáték pokla után?) A kötött formákat megtartva, de fel-fellazítva a költő immár nem is verseket, sokkal inkább „hosszúverseket”, rövid versekből összeálló ciklusokat írt. A tónus ismét sötét, ámde „fényre sötétedő” – a halál negatívját a Nap világítja át.