Nem tudom, mi kell ma ahhoz, hogy egy fiatalember kritikusként, irodalomtörténészként próbáljon pályát kezdeni. Talán csak annyi, mint a mi időnkben. Az irodalom szeretete. Mit számít, a magyar irodalom, a magyar kultúra aktuális állapota, hogy van-e érdeklődés, van-e fogadókészség az egyre-másra születő írások iránt? Ha van elementáris erejű érdeklődés a nyelv, a szöveg, a forma, s az általuk kifejezhető tartalmak iránt. S jó, hogy Soltész Márton esetében kivételes érzékenység és felkészültség, imponálóan széles körű szakmai tudás is társul hozzá. A Csalog Zsolt-féle doku-irodalom újrafelfedezése során éppúgy felismerhető ez, mint Csoóri Sándor, de akár kortárs lírikusok világának értelmezése, vagy filológusi pepecselések során. A „színész alkatú” és/vagy a poéta doctusi alkotás éppúgy nem áll távol tőle, ahogy vizsgálatainak alanyaitól sem. Ritka az ilyen erőteljes kritikusi, irodalomtörténészi indulás. E kötetnyi írás, úgy látom, csak ízelítő egy igen termékeny pályakezdésből. (Elek Tibor) (A kötet írásai, többek között Utassy József, Kálnoky László, Hermann Hesse, Deák László, Nagy Gábor, Vári Attila, Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán munkásságáról, műveiről szólnak.)