A Fekete május c. kötet a 2000-ben elhunyt Veres János fiatalkori, azaz a második világháborút követő években írt verseit tartalmazza. Ezek a versek début-jét alkothatták volna a költőnek, ha megjelenhettek volna. A negyvenes évek legvégén és az ötvenes évek legelején vagyunk. Lent a "síkságon" (gondoljunk Thomas Mann Varázshegyére!) dühöng a kommunista terror, fent, a "hegyen", egy tátrai tüdőszanatóriumban egy egészen fiatal ember magyar verseket ír. Aránylag jó fomakultúrájú, cizellált magyar verseket a humanizmus pusztuló esztétikai és etikai értékeiről, a társadalmi erőszak kiábrándító uralmáról. Fábry Zoltán (aki akkor szintén a szanatórium lakója) mint afféle humanista Settembrini tanítja és biztatja a naiv, álmodozó "Hans Castorpot", akinek az ilyen környezetben és eszmék jegyében fogant versei aztán természetesen nem jelenhetnek meg. Van-e értelme egy début-t fél évszázados késéssel kiadni? Veres János korai, akkor meg nem jelent verseit ma olvasni, Goethe szárnyas szavaival élve - komoly játék. Egyrészt időgépen való utazás (a háború utáni idők mindennapjaiba, az anyagi és szellemi szükség, kiábrándulás világába, s egy bölcselkedésre hajlamos tizenéves költő gondolataiba, érzelmeibe), másrészt irodalomtörténeti stúdium: az induló Veres Jánost a későbbi Veressel összevetve láthatjuk, hogyan torzította el a későbbi kommunista-sematista irodalompolitika a tiszta és tehetséges fiatal költőt. S harmadrészt eljátszhatunk a gondolattal: mi és ma írjuk ezeket a verseket az egykori naiv Hans Castorp, alias Veres János szerepében, s mi vagyunk Settembrini is, aki meg akar menteni egy fiatal lelket a jezsuita Naphta (a kor!) szociális demagógiájától és skolasztikájától.