A Farmernadrágos próza vajdasági tükörben a vajdasági interkulturális térség olvasztótégelyében létrejött irodalmi műveket (Tolnai Ottó Rovarház, Gion Nándor Testvérem, Joáb, Domonkos István Kitömött madár és Végei László Egy makró emlékiratai című regényeit) középpontba helyezve, azokból kiindulva rajzolja meg egy fokozatosan tágítható kulturális kontextus pókhálóköreit. A 20. század középső évtizedeinek viszonylag szabad szellemi légkörében alakuló délszláv kulturális régió ugyanis a modern és posztmodern határán fogékonyan reagált a felerősödő amerikai, majd európai ellenkulturális mozgalmakra. Az 1950-es években az amerikai munkásfiatalok a farmernadrágot -munkaruhájukat - mint „stigmát" munkaidő után is tovább hordták egy mindenek fölött álló lazaság és önidentitás tüntető igényével. A farmernadrág e divat révén kulturális jellé válik, szimbolikus konnotációi a munka/pihenés, a gazdag/szegény, a hétköznapi/ünnepi, a férfi/női, a szabadság/rabság, az előadó/néző, a szubkultúra/magaskultúra közti ellentétet viszonylagosítják, határokat függesztenek fel. J. D. Salinger Zabhegyező és Jack Kerouac Úton című kultuszregénye mintájára a jazz improvizatív ritmusát leképező farmernadrágos ill. jeanspróza elsősorban lírai és spontán stílusa révén lázadt a lelki sivárság és a fogyasztói társadalom konformista szemlélete ellen. A plurálisán kódolt, azúr festékcsöppel (Tolnai Ottó) színezett vajdasági magyar irodalom a modern kulturális kommunikáció mechanizmusaiba és a világirodalmi hatásfúziókba illeszkedve, valamint a délszláv jeansregények diskurzusfolyamába lépve kialakítja a maga artikulált vonulatát.