Egy alföldi kisvárosban vagyunk, a Tanácsköztársaság utolsó és a román megszállás első napjaiban. Hatalmas indulatok feszülnek, miközben az emberek igyekeznek minél kevesebb veszteséggel túlélni az eseményeket. Ebben a forrongó, helyezkedéssel, gyűlölködéssel, bosszúvággyal teli világban él egy ember, aki azt hiszi, hogy az őszinte jó szándék, a bizalom, a jóságba vetett hit úrrá lehet minden romlottságon. ... "A katona nyiszálta, fűrészelte a vastag rézhuzalt, de a kés éle mindig lecsúszott róla, legföljebb mákszemnyi kunkorodó fényes forgács hullott le a nyomában. Végül a katona földhöz csapta a kést, és egyetlen lódítással asztalostól fölborította a távírógépet. A csendet széttörő csattanásra a lovasok parancsnoka az ajtóhoz lépett. Egy pillanatig hökkenten bámulta a darabokra tört szerkezetet, azután gyors, ingerült mozdulattal intett a katonának, hogy menjen oda hozzá. A bentiek egy kis bátorságra kapva közelebb húzódtak az ajtóhoz. A katona feszesen megállt a tiszt előtt. - Da, domn... A másik nem várta meg, hogy befejezze, hirtelen ráüvöltött: - Idiotule! Sovány, barna arcán megfeszültek az izmok, álmosságtól és a lovaglás közben fölvert portól vörös szemei szikráztak. Hosszú csövű pisztolyt húzott elő a köpenye alól..."