Nemere István a kötetről: "A novellákat olvasva próbálom elkapni a pillanatot, ahol a realitás átcsúszik a képzelet világába. Ami itt szürke és érthető, nála színesen kavarog és nehezen feldolgozható. Történeteivel általában Európában vagyunk, a középkorban, a napóleoni időkben, és később. Felbukkannak sosem volt, vagy éppen a történelemből ismert személyek. Mégis mese itt minden, még az is, ami először a legszigorúbb valóságnak látszik. (...) Sejtjük, érezzük, hogy talán egyik sem történt meg ebben a mi világunkban, de megtörténhetett volna, és ez adja a szerző erejét: a legképtelenebb ötletet – mint a lángoló cirkusz pusztulását vagy a gazdáját vesztett árnyék esetét – is képes úgy bemutatni, hogy az olvasó szinte beleolvad a történetbe. A Kelemen-novellákban van valami plusz, ami egyszerre idegen, ugyanakkor ismerősen köszön ránk. A történeteket akár mi is kitalálhattuk volna – de nem így történt. Ezt csak ez a különös technikai bravúrral rendelkező fiatalember tudja így megírni: az ártalmatlannak induló történet egyszer csak égbe vezető, vagy éppen pokoli mélységekbe süllyedő pályákra áll, alig győzzük követni. Kelemen Zoltánban tagadhatatlanul ott lapul a tehetség, ami minden írásában megcsillan. Olykor kitörő erővel, máskor meg csak erőt gyűjt, hogy legközelebb még erősebben, parttalanul, vadul áradjon. Az olvasója csak örülhet ennek, hiszen amint rájön az írások ízére, máris a várakozás izgalmától borzongva lapoz tovább."