Az első köteteket a szerzők legkésőbb a harmadik kötet után elkezdik szégyellni. Szinte mindig. Taródi Luca nem fogja. Az ő rendkívül gondosan szerkesztett első verseskötete a Meggymag című izgalmas verssel indul. A különös, lebegő hangulatú, szorongató kérdéseket felvillantó sorok mélyén ott sötétlik a fiatal költő erős szerzői karaktere. Ezen a pályát indító, kiérlelt anyagon világosan átdereng, milyen is ez a karakter: hol üdítően, szemtelenül groteszk, mint például A ponty című versben, hol balladisztikus, mint a Költözésben, de mindvégig, mindenütt szomorú. Nem kamaszosan letargikus, hanem bölcsen, költőhöz méltóan, belátóan szomorú. Mi más dolga lehet egy pályakezdőnek, minthogy szomorú legyen? Hogy összegezze és lezárja mindazt, amit eddig maga mögött hagyott? A hangpróbálgatást, a felkészülést, a gyerekkort? Mi más feladata lehet, minthogy beépítse és újra gondolja mindazt, amit a hagyományból felszívott és beépített saját eszköztárába? Minden kétség, szorongás, megfigyelt és rögzített tapasztalat jó talaj ehhez a poétikai építkezéshez. "Konzerválom minden örömem, hétköznapi bajom" - írja a Forr a víz című versben. Méghozzá nem is akárhogyan konzerválja: ezekből a finoman és pontosan rögzített képekből biztonsággal tovább lehet majd építkezni. A meggymag kikel, árnyékot adó fává terebélyesedik. Ebben nyugodtan bízhatunk. (Tóth Krisztina)