A költői mesterség gyakorlására, a világkupleráj falaira aggatandó versszőttesek megszövésére, rigmusok cölöpverő talján stílű verésére nincs illőbb hely az illemhelynél. Hétéves költőként tudta ezt már Rimbaud is: latrinák hűvösébe, "dans la fraîcheur des latrines" zárkózott, és tök nyugisan erdőkről, napokról, partokról, szavannákról képzelgett, tengerekről meg vitorlás hajókról álmodozott. Nagyjából egyetértek Széchenyi szentenciájával: "Éljen bennünk a számító bankár, de azért a költő se aludjon el!"