"Mikor beragad a fejsze vagy visszapattan a görcsről, lassan észreveszed magad" - írja Makáry Sebestyén Fatelep című versében. Máris helyben vagyunk, mert ez a kötet ennek a lassú ön-megismerésnek az üdítően friss és érzékeny lenyomata. Aki a Delta verseit írta, nagyon szeret-ne mindent egyben látni. Szerencséje van, mert a versek ismeretében úgy tűnik, hogy egyszer sikerülni is fog neki. Debütáló kötet, de gyermekbetegségek nélkül, ami nagy dolog, igazán ritka tünemény. Makáry világa könnyedén beszippantja az olvasót, észre sem vesszük és máris az ő saját - de elemeiben mindnyájunk számára ismerős - világegyetemében találjuk magunkat. Ebben a világban egy időtlen Duna kanyarog, pálos szerzetesek vadvirágokká válva dolgoznak tovább, mindenütt erdők, a kép sarkában a Szamos is ott csillog. Makáry világegyetem e tágas, illatokkal és fényekkel átjárt: egy olyan Árkádia, ami még majdnem teljes. A repedések, a sötét árnyékok ott húzódnak már a horizont peremén, de itt még minden Istené. Győrffy Ákos