Kulcsár István, alias Mihail Kamjanyicin ál-tényregénye feltehetően a legnagyobb és legsikeresebb bravúr a magyar irodalomban azóta, hogy Esterházy Péter 1987-ben Csokonai Lili néven megírta a Tizenhét hattyúkat. A szovjet hírszerzés Darabont fedőnevű ügynöke 1942-től rádión jelenti Moszkvának a magyar politikai és katonai vezetés legféltettebb titkait. A jóképű, huszonéves fiatalember divatos fotográfusként tűnik fel Pesten. Nappal eljegyzéseken és díszebédeken fényképez, esténként a háborúról az utolsó pillanatig illúziókat kergető felső középosztály sírva vigadó életét éli. Szinte természetes, hogy jónéhány pesti úrihölgy ágyában is megfordul a fiatal férfiak javarészétől megfosztott fővárosban, mígnem a parancsnokság kifejezett tilalma ellenére utoléri az igazi szerelem. Emberek és hadseregek sorsára kiható értesüléseit Darabont eleinte a Lipótvárosi Kaszinóban szerzi. Később a híres Arizóna mulató rendszeres látogatójaként is hozzájut fontos dokumentumokhoz a doni veszteségekről, Horthy kiugrási próbálkozásairól, a Zrínyi rohamlöveg fejlesztéséről, továbbá a zsidókérdés „megoldásáról”, a védelmi építkezésekről. A csellel, pénzzel, zsarolással megszerzett információk forrásai között van Horthy Miklós hajdani tengerészcimborája, de van köztük jól értesült aranyifjú, titkos ügykezelő, hadiüzemi főmérnök is. A szerző kivételesen alapos kutatómunkájának köszönhetően ez az első magyarul megjelent, történelmi forrásanyagként is értékes írás arról, hogy 1942 és 1944 között hogyan működhetett nálunk csaknem zavartalanul a szovjet katonai hírszerzés. "Az olvasó azzal a jóleső érzéssel csukja be Mihail Kamjanyicin, alias szentmiklósi Miklóssy Ivor romantikus kalandregénynek álcázott tényregényét, netán tényregénynek álcázott romantikus kalandregényét, hogy remekül szórakozott, és még gazdagodott is. Lehet-e bármi fontosabb és több ennél, amikor egy irodalmi műről ítélünk?". (Olvass Bele - a kultúrakirakat)